altA hallójárati fülhallgatók könnyen és gyorsan koszolódnak. Erről általában akkor vesz tudomást a felhasználó, amikor ez már a hangzásban érződik. Kevesen foglalkoznak a fülhallgatók karbantartásával és tisztításával, pedig az a néhány perc, amit erre kell szánni, jelentősen megnöveli a fülhallgató élettartamát, és egyúttal higiénikusabb használatot eredményez. 

A fülből származó váladékok, főleg, ha izzad a használója, a külső részeket látványosan, a belső részeket pedig alattomosan tudja ellepni. Jó hír, hogy könnyű ellene védekezni.

A recept rendkívül egyszerű:

  • meglepő lehet, de ne akarjuk a fülhallgatót használat után azonnal eltakarítani, mert nem lesz olyan hatékony
  • használat után a fülhallgatót tegyük olyan tokba, amiben van szárító só (érdemes egy keménytokot használni erre, amiben használaton kívüli időben tároljuk), mert ez a felületét is megszárítja, és a belső részekből is "kiszívja" a párát
  • miután a fülhallgató megszáradt, kefével távolítsuk el róla a rászáradt nagyobb lerakódásokat, általában a kefe végén van egy kis hurok, ez is segíthet, hogy az eldugodtabb helyekről kiszedjük, amit a kefével nem tudunk
  • ezt követően erre szolgáló, tisztítószeres kendővel finoman töröljük át a fülhallgató többi részét, lehetőleg a kábelt is (legalább a fülkörüli részeken). A megfelelő tisztítószerek gomba- és baktériumölő anyagot is tartalmaznak, ami azért is fontos, mert a fülben, főleg ha le van zárva, gyorsabban szaporodnak a baktériumok.
  • Tisztítás után hagyjuk a fülhallgatót megszáradni (ez gyorsan megtörténik)

Gyakorlatban a takarítást a koncert utáni napon, vagy a következő használat előtt érdemes megcsinálni. Nem igényel komoly koncentrációt, és egy-két perc alatt meg is van.

Ügyeljünk rá, hogy a fülhallgatóba semmiképpen se kerüljön tisztítószer, mert az a benne lévő elektronikát tönkreteszi.

Szintén fontos, hogy a fülhallgatót kiszárítsuk, mert a fülből származó párától korrodálódhat a belső szerkezet. Tartós használat esetén erre is érdemes figyelmet fordítani.

A cserélhető illesztékes, univerzális fülhallgatók szivacs illesztékét időről időre érdemes lehet kicserélni, mert ezek nem nagyon tisztíthatóak, és a rendszeres igénybevételtől elhasználódhatnak.

Illesztés

Miután megtisztítottuk a fülhallgatót, elsősorban egyéni lenyomat alapján készített típusoknál tapasztalhatjuk, hogy nehéz a fülbe helyezni, mert túlságosan tapad. Ilyenkor az illeszkedése sem lesz olyan tökéletes, mint néhány óra zenélés után, amikor már "belemelegedett" a fülünkbe. Szerencsére erre is van megoldás, illesztő folyadékkal kell a fülhallgató házát finoman bekenni (rácsöppenteni egyet), ami segíti a fülhallgató könnyed berakását, és a helyes pozícióba mozdulását.

Ne felejtkezzünk el a fül ápolásáról sem! A fül tisztán tartása valószínűleg nem kérdés, de érdemes tudni, hogy segít az igénybevett hallójárat megnyugtatásában, ha erre szolgáló krémmel bekenjük. Praktikus módja ennek, ha a szer alkalmas illesztőfolyadékknak is, és a fülhallgatóra finoman rákenve a behelyezést, illesztést is segíti, és a fülben felszívódva a hallójáratot is ápolja. 

fertőtlenítő tisztító kendőKülönösen fontos a fülhallgatók fertőtlenító, tisztító karbantartása, ha azt nem egy ember használja, hanem például hangmérnököktől kölcsönözhető eszközökről van szó.

A karbantartáshoz szükséges eszközök és anyagok "filléres" tételek, használatuk egyszerű és nem időigényes. Kis odafigyelést megérdmelnek a fülhallgatók is, hamár a fülmonitor rendszerünk legfontosabb egységét jelentik.

A fülhallgatók után röviden tekintsük át a fülmonitor rendszerek másik legfontosabb egységét: a vezeték nélküli rendszereket.

<<< Egyénre készített fülhallgatók <<<   |   >>> Vezeték nélküli rendszerek >>>

 




 

fülre öntött, egyéni fülmonitorAz egyéni fülre szabott fülhallgatók a felhasználó füllenyomata alpján készülnek, és így tökéletesen beleillenek a fülbe. Gyártásuk ezért jóval komplikáltabb és költségesebb, mint az univerzális fülhallgatóké, viszont viseletük jelentősen kényelmesebb, és hangszigetelésük általában jobb, mint az univerzális párjaiké. Mint korábban említettük, a hangszigetelő képességnek nagy szerepe van a fülmonitoroknál mind a külső zajok kizárásában, mind pedig a megfelelő hanghatás előállításában, így ez komoly érv az egyéni fülreöntött fülhallgatók mellett.

Azon túl, hogy az egyén fülére készített fülhallgatót kényelmesebb viselni, általában egyszerűbb behelyezni, és kivenni a fülből, és sokkal biztosabban maradnak a fülben, véletlenül sem esnek onnan ki (ahogyan ez néhány univerzáliss típusnál előfordulhat).

Elkészítésük egy soklépésből álló, hosszú, aprólékos folyamat, ami azzal kezdődik, hogy a felhasználó füléről lenyomatot kell venni. Ez egy fájadlommentes, rutinfeladat, azonban szakértelmet, és odafigyelést igényel, hogy a zenész füle ne sérüljön meg a mintavétel során. Mindenképpen szakképzett emberrel kell elvégeztetni! 

Mivel ezek a fülhallgatók a felhasználó fülére készülnek, és az ő igényeit alapján állítják össze, a testreszabás több tulajdonságban is megnyilvánulhat:

  • kiválaszthatjuk, hogy milyen hangsugárzók kerüljenek a fülhallgatóba, általában ez a driverek, hangsugárzók számában enged szabadságot az ár és a minőség mérlegén
  • választhatunk színt a testszíntől a citromsárgáig
  • választhatunk kábel színt
  • van olyan típus, ahol a fühallgatóház keménységét is megálaszthatjuk
  • bizonyos gyártóknál egyéni díszítéssel láthatjuk el a látható részeket (előlapot)

Az egyénre készített fülhallgató hátránya, hogy ha a fül és hallójárat alakma megváltozik, akkor a fülhallgató illesztése nem lesz annyira tökéletes. Így főleg fiatalon számolni kell azzal, hogy néhány év múlva újra mintát kell venni, és új házat kell csinálni a fülhallgatóhoz.

<<< Univerzális fülhallgatók <<<   |   >>> Vezeték nélküli rendszerek >>>

fülmonitor felhasználóA legkorábbi információk a nyolcvanas évek végére nyúlnak vissza, amikor Stivie Wonder hangmérnöke (Chrys Lindop) és egy britt hangtechnikus (Martin Noar) elkészítette az első professzionális fülmoitor rendszert. A fülhallgató használatra vonaktozó ötletük annyira életképesnek bizonyult, hogy hamar elterjedt.

A következő fordulópont a kilencvenes évek közepén történt, amikor Van Halen monitor hangmérnöke, Jerry Harvey megoldotta a dobos (Alex Van Halen) problémáját, aki a színpadon eluralkodó óriási hangerő miatt nem hallotta, hogy a zenekar többi tagja mit játszik, és a hangosabb monitorládák már nem segítettek. Egyéni füllenyomat alapján készítettek személyre gyártott fülhallgatót, ami a külső zajokat már annyira szigetelte, hogy megfelelően hallható volt a kétutas hangszóróból szóló hang. Jól sikerült a kísérlet, és előbb a zenekar többi tagjának, majd más zenészeknek is kezdtek fülhallgatókat gyártani, Ultimate Ears néven. fülmonitor fülhallgató

Újabb áttörést hozott, amikor olyan hangtechnikai vállalatok is fejlesztésbe kezdtek, akiknek már volt vezeték nélküli hangátvitelben tapasztalatuk. Ilyen a Sennheiser és a Shure, akik komplett csomagokat kezdtek előállítani, és egyúttal megteremtették a előadók számára alapvető fontosságú mozgásszabadságát a fülmonitornak. Mind a vezeték nélküli rendszerek, mind pedig a fülhallgatók és keveréstechnika órisái fejlődésen ment keresztül, és most már összehangoltan tudják kiszolgálni a felhasználók igényeit.

Napjainkban a fülmonitor nagy népszerűségnek örvend, több hazai és külföldi gyártó kifejezetten erre a célra készít fülhallgatókat, és rádióberendezéseket, így már választási lehetősége is van annak, aki úgy dönt, hogy fülmonitort szeretne használni.

<<< Bevezetés <<<   |   >>> Fülhallgató, a legfontosabb eszköz >>>

univerzális fülmonitor fülhallgatóAz univerzális fülhallgatók olyanok, melyeket mindenki egyaránt tud használni. Olyan illeszték-készlettel szállítják, aminek segítésével a polcrol megvásárolt fülhallgatót minden előadó azonnal használni tudja. Az illésztékeket magunk tudjuk cserélni, és a legtöbb fülhallgatóhoz cserealkatrészként is vásárolhatunk további illesztéket.

Ez nem jelenti azt, hogy az univerzális fülhallgató ne lehetne jó minőségű, de azt mindenképpen jelenti, hogy nem az egyén fülmintája alapján készült.

Komoly különbséget jelent az univerális fülhallgatók között, hogy milyen illesztékkészletet adnak hozzá. Az illeszték lehet:

  • szilikon gyűrű (becenevén: oliva)
  • kúpos szivacs
  • henger alakú szivacs
  • szilikon többgyűrűs (karácsonyfára emlékeztető)

univerzális fülmonitor fülhallgató


Az illesztékeket általában három méretben készítik, így a fülünk méretének megfelelőt választva, a hallójáratban kellően mélyre, és jól szigetelve tudjuk a fülhallgatót behelyezni.

A fülhallgatóhoz továbbá adhat a gyártó kellékeket is, mint például hordozó tok, hangerőszabályozó, átalakítók és tisztító.

 

 

<<< Fülhallgató, a legfontosabb eszköz <<<   |   >>> Egyénre készített fülhallgatók >>>

fülmonitor felhasználóAhhoz, hogy megfelelően tudjunk fülmonitort választani, érdemes megismerkedni a lehetőségekkel. A továbbiakban egy rövid áttekintést adnunk a fülmonitor történetéről, fő tulajdonságairól és a vele elérhető előnyökről. Ezeken keresztül megtudhatjuk, érdemes lehet-e fülmonitort használnunk, ha pedig igen, akkor mikre szükséges odafigyelnünk.

Természetesen a leírt szöveg nem pótolja a tapasztalatot és a gyakorlatot. A személyes találkozás a fülmonitorral ezerszer többet mond az elméletnél, ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy próbálja ki. Ha megtapasztalta, mit lehet a fülmonitorral elérni, talán azt is megérti, miért használ annyi profi előadó, zenész fümonitort a Metallica-tól Sting-ig, vagy a magyar előadóknál maradva: Zsédától a KFT-n keresztül a Tankcsapdáig.     >>> Próbálja ki! >>>

>>> A fülmonitor rövid története >>>

Kosaram

Gyártók

Facebook